Nevezetesség / Látványosság
Baglyaskő-Vár Természetvédelmi Látogatóközpont

Baglyaskő-Vár Természetvédelmi Látogatóközpont

Az egykor a Kacsics nemzetség által emelt Baglyaskő várának maradványai mellett található látogatóközpont vidékünk történelmi és természeti értékeit mutatja be. 200 négyzetméteres beltéri…
Várpalotai Homokbánya

Várpalotai Homokbánya

Ismerje meg egy ősi szubtrópusi tengerpart homokban megőrződött életközösségeit! Szakvezetéssel Ez a felhagyott homokbánya valójában igazi aranybánya – az is igaz azonban, hogy csak az érdeklődő emberek számára mutatja meg ezt…
Hegyestű Geológiai Bemutatóhely

Hegyestű Geológiai Bemutatóhely

Pazar kilátás egy bazaltvulkánról, séta az egykori kráterben, Dunántúli Kőtár​ A Káli-medence kapujának őre a Zánka és Monoszló között 337 méterre magasodó Hegyestű. A Balaton felől szabályos kúp…
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

Az 1997-ben megalakult nemzeti park területe (57.019 hektár) hat korábbi tájvédelmi körzetből tevődik össze. Életre hívásával megvalósult a magyar természetvédelem régi álma: a sokáig egymástól különálló…
Boldogkői Vár

Boldogkői Vár

A vár látnivalói Palotaszárny:  1. A vár palotarésze kétszintes, vasbeton födémes, lapos tetős építmény volt. Kedvezőbb használhatósága és állagának megóvása érdekében az…
Bodrogzug

Bodrogzug

Ma az országban ez az egyik olyan nagy kiterjedésű terület, amelyet rendszeresen elönt a víz. Természeti értékei, háborítatlansága mellett,  részben ezért került fel 1989-ben, fokozott jelentőségű vízimadár…
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Hazánk nemzeti parkjai közül ez az első, amelyet hangsúlyozottan a földtani természeti értékek, a felszíni formák és a felszín alatt húzódó barlangok megóvására hoztak létre Észak-Magyarország…
Rám- szakadék

Rám- szakadék

Tisztelt Látogatóink!   A balesetek elkerülése érdekében az alábbi kérésekkel fordulunk Önökhöz:   A Rám-szakadék turistaútján kizárólag alulról felfelé, azaz Dömös felől Dobogókő…
Szalajka-völgy

Szalajka-völgy

Hol található a Szalajka-völgy? A népszerű és kedvelt kirándulóhely a Bükk-hegység lábánál, a heves megyei Szilvásvárad határában, Egertől 25, Budapesttől 160 kilométerre található. A Völgyet…
Ilona-völgyi vízesés

Ilona-völgyi vízesés

Az Ilona-völgyi-vízesés Magyarország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhataga, a mesterségesen kialakítottak közül pedig csak a lillafüredi vízesés magasabb nála. A Mátrában találjuk, Parádfürdőtől…
Hegyestű

Hegyestű

A Hegyestű vagy Hegyes-tű egy tanúhegy a Balaton-felvidéken, a Káli-medence keleti peremén, Monoszló és Zánka között, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. Tengerszint feletti magassága 337 m vagy 338 m. A korábbi bazaltbányászat…
Kaptárkő

Kaptárkő

A kaptárkövek olyan sziklaalakzatok, kúp alakú kőtornyok, amelyek oldalaiba fülkéket és egyéb mélyedéseket faragtak. A fülkés sziklák kis csoportja fellelhető a Pilis és a Budai-hegység területén is (különösen…
Vass Imre-barlang

Vass Imre-barlang

A túra a Baradla-barlang jósvafői kijáratánál lévő jegypénztártól indul. A jegypénztár és a barlangbejárat közötti gyalogtúra hossza oda-vissza 6 km, a barlangi túra hossza szintén oda-vissza kb. 500 m, bejárása…
Rákóczi-barlang

Rákóczi-barlang

A barlangot egy vasérckutató tárón keresztül lehet megközelíteni, az útvonal hossza oda-vissza 400 m, a barlangban szintén oda-vissza kb. 300 m, az útvonal bejárása nagyjából 45 percet vesz igénybe. A karsztvidék egyik…
Baradla-barlang

Baradla-barlang

A Baradla-barlang legismertebb részeit bemutató túra 1 km-es útvonala kiépített, villanyvilágítással ellátott, bejárása nagyjából 60 percet vesz igénybe. A túra során megismerkedhetünk egy olyan világgal,…
Gemenci Szabadidő Központ

Gemenci Szabadidő Központ

Gemenci Szabadidő Központ Gemenci erdő A Szekszárd közeli gemenci tájegység dús ártéri vegetációja teszi kivételessé az erdőt, amelyet tisztások, holtágak, belső tavak tesznek még hangulatosabbá és változatossá. Szabadidő Központ a Bárányfoknál A burjánzó aljnövényzet bő táplálékot és biztos…
Gresham-palota

Gresham-palota

Quittner Zsigmond és a Vágó fivérek tervei alapján épült a palota 1907-ben, a londoni The Gresham biztosítótársaság budapesti székházaként. Földszintjén egykor a híres Gresham Kávéház működött,…
Nemzeti Botanikus Kert Vácrátót

Nemzeti Botanikus Kert Vácrátót

A több mint 180 éves műemlék- és természetvédelem alatt álló romantikus tájképi kert hazánk legfajgazdagabb tudományos élőnövény gyűjteménye. Minden évszakban lebilincselő látvány 27 hektáron.…
Agostyáni Arborétum

Agostyáni Arborétum

Az Agostyáni Arborétum, amit a Vértesi Erdészeti és Faipari Rt. kezel. Tata felől érkezve ezt az Agostyán és Tardos közötti Bocsájtó-völgy jobb oldalán találjuk. A csodálatos fekvésű és mikroklímájú…
Alcsúti Arborétum

Alcsúti Arborétum

Az Alcsúti Arborétum Magyarország legeredetibb angolparkja, 1820-as telepítése József nádor nevéhez fűződik. Ő volt az ország nádora, az első Habsburg, aki Magyarországon letelepedve birtokot szerzett, az ő leszármazottjait nevezzük…
ELTE Füvészkert

ELTE Füvészkert

A Botanikus Kert kiemelten fontos természetvédelmi feladata a veszélyeztetett, védett növények megőrzése, mesterséges elszaporítása, visszatelepítési kísérletek folytatása. A Kert 85 hazai veszélyeztetett fajt őriz, ill.…
Szarvasi Arborétum

Szarvasi Arborétum

Az Arborétum és a "Pepi-kert" története az olasz eredetű Bolza család nevéhez fűződik. Bolza Péter tábornok 1798-ban lett szarvasi földbirtokos, amikor elvette feleségül Harruckern János György unokáját, Stockhammer Antóniát.…
Új Zsinagóga Szeged

Új Zsinagóga Szeged

A szegedi Új zsinagógát 1900-1902 közt építették Baumhorn Lipót tervei alapján. Baunhorn 22 zsinagógát tervezett a 19-20. század fordulóján, legszebb alkotása éppen a mór-arab-mediterrán elemekkel vegyített…
Szegedi Ferences Templom és Kolostor

Szegedi Ferences Templom és Kolostor

Az 500 éves szegedi ferences templom és kolostor, a Pannonhalmi Bencés Főapátság után Magyarország második legrégibb, ilyen jellegű épületegyüttese. A gótikus templom elődje a Szent Péter Árpád-kori ispotálytemplom.…
Szegedi Dóm

Szegedi Dóm

1879 tavaszán a nagy árvíz a földdel tette egyenlővé Szeged városát: a házak 95%-a elpusztult. A következő év őszén a város elöljárói a polgárság nevében ünnepélyes fogadalmat tettek: hatalmas templomot…
 < 1 2 3 4 56 7 8 9 10 11 12 13 14 15 >