Pécsi Zsinagóga 7621 Pécs, Fürdő utca 1.
Feltöltve: 2016. Május 12 13:48:35 / 4662

A 19. század második felében, főleg a kiegyezés után a pécsi hitközség is gyors fejlődésnek indult, önbizalmat és reményt adott az izraelita vallás egyenjogúsításáról szóló 1867:XVII. tc. megjelenése, remény volt a megkapaszkodásra, a letelepedésre, a beilleszkedésre és saját intézményrendszer kiépítésére (templom, iskola, temető). Új, nagy zsinagóga építésébe fogott a pécsi hitközség is, mint a szegedi, a miskolci vagy a szentesi hitközségek, s további bármely erősebb vagy akár kisebb hitközség a monarchia területén. A pécsi kétemeletes zsinagóga felépítése 120 000 forintba került, ebből 64 000 forintot a hitközség tagjai hoztak össze előre megvásárolva az üléseket, a bekerülési költség másik felét kölcsönből fedezték. A pécsi Kossuth tér keleti oldalán elhelyezkedő, a nagyobb zsidó ünnepeken ma is működő romantikus stilusban épült neológ zsinagógát 1869. július 22-én avatta fel Löw Lipót szegedi, Hirschfeld J. H. augsburgi és Ehrlich Ede pécsi főrabbi. az épületet 1905-ben Baumhorn Lipót tervei alapján kibővítették.

A pécsi a Dunántúl legnagyobb zsinagógája, alapterülete 23,36x32,35 méter. Horizontálisan hármas tagolású a főbejárati oldal, a középső főbejárati rész vízszintes irányban tagozódik három részre, melynek félköríves záródása a tetőgerinc fölé nyúlik. A legfelső félköríves timpanonban órát helyeztek el, az órát pedig héber felírással vették körül. A héber szöveg magyar jelentése: "Mert házam, az imádság házának neveztessék minden nép számára." A jelzett betűkből kiolvasható az építés évszáma: 628=1868. Az oldalrizalitok sarkain 3-3 hagymakupola formájú dísz, a homlokzati ív tetején Mózes kettős kőtáblája díszeleg. A főhomlokzaton 1 +3 +1 ablakot, a templom két oldalán 5-5 nagyméretű ablakot helyeztek el. A neológ templom hármas osztású belsejébe a mártírtáblákkal borított előcsarnokon át jutunk. A kék, a barna és a vörös színek által meghatározott imatér gazdag ornamentális díszítése szép, egységes hatást kelt. A fából készült padok 448 férfinak kínálnak ülőhelyet; a két oldalt húzódó kétszintes, karcsú oszlopokkal alátámasztott, faragott famellvédű karzat 476 nő befogadására alkalmas.

A pécsi zsinagóga híres huszadik századi kántorai: Ernster Géza, a világhírű basszista Ernster Dezső édesapja, Lóránt Márton, a későbbi strasbourg-i főkántor, és Timár Károly, a budapesti Dohány utcai zsinagóga későbbi főkántora.

Holokauszt

A második világháború előtt mintegy 650 000 zsidó származású lakos élt Magyarországon, a háborúban mintegy 450 000 főt gyilkoltak meg főleg az auschwitzi gázkamrákban vagy éheztették és halálra dolgoztatták őket valamely koncentrációs táborban, de a nyilas uralom idején közvetlenül is leölték őket lakásukon, az utcán vagy bele a folyókba. A magyar vidék zsidó népességét majdnem teljesen kiirtották. A pécsi 3000 zsidó lélek kilencven százaléka veszett oda.

Akik megmaradtak, már nem tudták templomukat fenntartani, az pusztulásnak indult. A 20. század utolsó harmadában apránként szereznek pénzt pályázatok, önkormányzati segítség formájában a legégetőbb karbantartási és felújítási munkálatok elvégzésére s minden esetben a hagyománytisztelet jegyében. Biztató jel Aradi Gergő tudósítása 2005-ból a megújuló pécsi zsinagógáról: "Az első jelentős, ám részleges külső rekonstrukció 1980 és 1983 között valósult meg, amely tulajdonképpen a homlokzat felújítását jelentette. Ám az akkori – mai szemmel nézve egyértelműen hibás építési koncepció következtében – a templom gerendázata egyre rosszabb állapotba került, az épület teteje megcsúszott. Repedés keletkezett a fő boltövön, a tető elkezdett szétnyílni. Szükségessé vált tehát annak mielőbbi helyrehozatala, amely öt éve, egy hetvenmillió forintos közbeszerzési pályázattal és állami támogatással realizálódhatott. Az ismételt külső felújítás ma is folyik, most a keleti oldal áll a munkálatok középpontjában. Kiemelkedő szempont, hogy az épületet eredeti állapotába állítsák helyre. Ennek finanszírozását közös, helyi, illetve állami pénzekből oldották meg. A templom hármas osztású belső tere egyébként ma is az eredeti állapotában díszeleg. Kivételt jelent ez alól az elektromos rendszer, melyet a mai szabványoknak megfelelően három éve korszerűsítettek. A teljes belső felújításra, melynek tervei már készen vannak, lehetőséget egy 2003-ban megnyert amerikai pályázat teremtett, azonban a kivitelezéshez szükséges pénzösszeg – várhatóan körülbelül hatszázmillió forint – még várat magára. A zsinagóga felújítása műemlékvédelmi szempontból is fontos. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Pécsi Regionális Iroda szigorú ellenőrzések mellett műemlékvédelmi határozattal engedélyezte a felújítást. A pécsi zsidó templom megújítása tehát a legjobb úton halad. Az istentiszteleteket mindenki látogathatja, május elseje és október harmincegyedike között a templom nyitva áll az idegenforgalom előtt is."

Forrás: https://hu.wikipedia

  • HétfőZárva
  • KeddZárva
  • SzerdaZárva
  • CsütörtökZárva
  • PéntekZárva
  • SzombatZárva
  • VasárnapZárva